Már az első félévben pályázhattok a több tízezres ösztöndíjra

Mielőtt elkezditek az egyetemet érdemes utánajárnotok pár dolognak, ami megkönnyítheti az egyetemi éveiteket. Ilyenek például az ösztöndíjak is, a rendszeres szociális ösztöndíjra - ismertebb nevén a szoctám - pedig már az első félévetekben pályázhattok.

  • Eduline
pixabay

Kik kaphatják?

Fogyatékossággal élő vagy egészségügyi állapotuk miatt rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű, családfenntartó, nagycsaládos vagy árva hallgatók kaphatják meg, mellettük a hátrányos helyzetű, félárva diákok részesülhetnek benne, illetve azok, akik gyámsága nagykorúságuk miatt megszűnt.

Milyen időközönként jár?

A rendszeres szociális ösztöndíjat havonta utalják, és egy szemeszterre állapítják meg. Minden félévben újra kell pályázni.

Mekkora támogatás jár vele?

Az ösztöndíj havi összege felsőoktatási intézményenként változó, de nem lehet alacsonyabb a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százalékánál.

Miként jelentkezhetek?

A jelentkezést általában az HÖK intézi, így vagy a hallgatói önkormányzat oldaláról, vagy az egyetem honlapjáról kell letölteni a jelentkezési dokumentumot.

Ezzel a támogatással akár 90 ezer forintot is kaphattok gólyaként

Szeptemberben kezditek az egyetemet? Fontos, hogy tudjátok: az elsőéves hallgatók még nem kaphatnak tanulmányi ösztöndíjat. Ne aggódjatok, azért van néhány lehetőség így is. Következő cikksorozatunkban ezeket az ösztöndíjakat gyűjtjük össze. Ha ti is idén kezditek az egyetemet, akkor fontos tudnotok, hogy a tanulmányi ösztöndíj a tanulmányi átlag függvénye, ezért legkorábban a második félévtől számíthattok ilyen juttatásra.

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.