Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan kiderülnek az idei felvételi ponthatárok is. Tavaly négyszeres túljelentkezés volt a Semmeweis Egyetem általános orvosi képzésre, és idén is több szakon előzetes ponthatárokat húztak négy orvostudományi szakon is. Utánajártunk, milyen ponthatárokra számíthattok az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti képzéseken.

Idén is előzetes ponthatárokat húztak negyvenegy alap- és osztatlan szakon, többek között négy orvostudományi osztatlan képzésen is. Így aki idén általános orvosi képzésre szeretne menni, annak minimum 380, aki fogorvosira, annak 390, aki pedig gyógyszerész képzésre, annak 385 pontot minimum meg kell szereznie, hogy bekerüljön a kiválasztott szakra.
A Semmeweis Egyetem általános orvosi képzésre összességében több mint négyszeres túljelentkezés volt tavaly, a jelentkezők túlnyomó többsége államilag finanszírozott képzésre jelentkezett. Az államilag finanszírozott képzésre való bejutáshoz a tavalyinál néhány ponttal kevesebbre, összesen 436 pontra volt szükség. A felvettek átlagpontszáma több mint 456 pont volt.
Azt, hogy pontosan milyenek voltak a tavalyi ponthatárok a különböző egyetemeken, itt megnézhetitek.
Felvételi ponthatárok
Felvételi pontok az Eduline.hu-n, a HVG magyar oktatással, oktatáspolitikával, tanulással, továbbképzéssel foglalkozó szájtján.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.