Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Orbán Viktor is külföldre menne, ha fiatal lenne, mert "egy idő után az élet, az olyan, hogy megáll" - derült ki a miniszterelnök rendhagyó osztályfőnöki óráján. A Piarista Gimnázium diákjai azt is megtudhatták: a kormányfő hisz a "tudatmódosításban", és általában elégedetten fekszik le aludni.
Újabb rendhagyó osztályfőnöki órát tartott Orbán Viktor, ezúttal a budapesti Piarista Gimnáziumban, ahol húsz-harminc diák hallgatta végig a tüntetésekről, a kivándorlásról és az "esti önvizsgálatról" értekező miniszterelnököt. Az óráról készített háromperces videót Orbán Viktor Facebook-oldalára tették ki.
"Az élet, az olyan, hogy megáll"
Az egyik diák a diplomások elvándorlásáról kérdezte a miniszterelnököt, aki úgy válaszolt: amikor ő fiatal volt, azt érezte, hogy nagyon jó helyen van - párkapcsolatban, iskolában, focimeccsen -, de biztos lehetne egy még jobb helyen. "Ez őrölt föl egész fiatalkoromban, hogy menni, menni kell, biztos van egy még jobb hely, és mentem is, ahogy csak tudtam" - mondta.
A gimiseknek azt tanácsolta, akiben munkál ilyen érzés, az menjen is, mozogjon, amíg tud. "Egy idő után az élet, az olyan, hogy megáll, az ember nem mehet csak az ösztönei után, ha már van társa, munkája, kötelessége" - mondta.
A tüntetők egy része nem tudja, mi ellen tüntet
A decemberi-januári diáktüntetésekről azt mondta: a demonstrálók nagy része nem is tudja, hogy mi ellen tiltakozik, de - tapasztalatból - ő is tudja, hogy "tüntetni jó", "úgy visz".
A diákok azt is megtudhatták, hogy Orbán Viktor minden este azt keresi, mi jó történt vele aznap, amikor pedig elvégzi a "szükséges esti önvizsgálatot", a "legtöbb esetben a jó meghaladja a rosszat". A miniszterelnök kifejtette: úgy nem lehet létezni, mintha semmi jó nem létezne az életben, ez egy "tudatmódosítás" eredménye.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).