Mi vár az egyetemistákra a 2018/2019-es tanévben? Soroljuk a változásokat

Több főiskola alkalmazott egyetemi címet kapott, új nevet vett fel az egyik budapesti felsőoktatási intézmény, emelkedik a szociális ösztöndíjak összege, indul az újabb diplomamentő program. Összegyűjtöttük a felsőoktatásban tanulókat érintő legfontosabb változásokat.

  • Eduline

Több főiskola alkalmazott tudományok egyeteme címet kapott

Augusztus 1-je óta az Edutus Főiskola Edutus Egyetem, a Kodolányi János Főiskola Kodolányi János Egyetem néven működik, a Zsigmond Király Egyetem pedig a Milton Friedman Egyetem nevet vette fel.

Az elmúlt években egy kivételével az összes állami főiskola alkalmazott tudományok egyeteme címet kapott (például a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem), emellett több magánfőiskola is kicserélhette a névtáblákat, például a már említett Zsigmond Király Egyetem vagy a Budapesti Metropolitan Egyetem.

Emelkedik a szociális ösztöndíjak összege

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) és a kormány megállapodásának értelmében a szociális támogatások kerete szeptembertől 40 százalékkal, mintegy 750 millióval emelkedik. A HÖOK a tanulmányi ösztöndíj összegének emeléséről is tárgyalna a kormánnyal, az a céljuk, hogy a legjobbak akár 70-80 ezer forintos ösztöndíjat is kaphassanak, emellett 8-9 ezer új kollégiumi férőhelyre is szükség lenne, főként a fővárosban.

Asszonyi Eszter

Az egyetemeken és főiskolákon egyébként a következő napokban-hetekben írják majd ki a szociális ösztöndíjak pályázatait, akkor derül majd ki, pontosan milyen havi összeget kapnak a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, esteleg nagycsaládos, tartósan beteg hallgatók.

Indul a második diplomamentő program

Szeptember 3-án indítják a Diplomamentő II programot, az ofa.hu oldalon lehet majd jelentkezni.A nyelvvizsga hiánya miatt diplomával még nem rendelkező, államvizsgázott, de hallgatói jogviszonyban már nem állók jelentkezhetnek az ingyenes nyelvtanfolyamokra. Az idei programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvtanfolyamokra lehet jelentkezni. További részleteket itt találtok:

Így jelentkezhettek ingyenes nyelvtanfolyamokra: megvannak a részletek

Szeptemberben indítják a Diplomamentő II programot, pénteken az ofa.hu a pályázat felhívását is közölte. A nyelvvizsga hiánya miatt diplomával még nem rendelkező, államvizsgázott, de hallgatói jogviszonyban már nem állók jelentkezhetnek az ingyenes nyelvtanfolyamokra. Az idei programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvtanfolyamokra lehet jelentkezni. Meddig tart egy képzés?

 

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.