Így jelentkezhettek ingyenes nyelvtanfolyamokra: megvannak a részletek

Szeptemberben indítják a Diplomamentő II programot, pénteken az ofa.hu a pályázat felhívását is közölte.

  • Eduline
Eduline

A nyelvvizsga hiánya miatt diplomával még nem rendelkező, államvizsgázott, de hallgatói jogviszonyban már nem állók jelentkezhetnek az ingyenes nyelvtanfolyamokra. Az idei programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvtanfolyamokra lehet jelentkezni.

Meddig tart egy képzés?

Az előzetes tudásmérés alapján a képző intézmény határozza meg a felkészítéshez az óraszámot és a képzések intenzitását is. De 2019. december 31-ig kell befejeződniük a tanfolyamoknak, ugyanis a program addig tart.

Hány fővel indulhat egy-egy tanfolyam?

A csoportos képzés (2-5 fő közötti vagy 6 fő fölötti létszám) mellett egyéni felkészítést is támogatnak.

Mikor kell nyelvvizsgázni a tanfolyam után?

A képzést követő 3 hónapon el kell menni a nyelvvizsgára, de ha az adott vizsgaközpont 3 hónapon belül nem tart nyelvvizsgát, akkor a képzést követő 3 hónapon túli első vizsgaidőpontra kell elmenni.

Hogyan lehet pályázni?

Először regisztrálni kell a ofa.hu oldalról elérhető Forrástárban. Ezután lehet benyújtani a pályázatot egy űrlap kitöltésével és a szükséges dokumentumok elektronikus formában történő csatolásával, majd véglegesítéssel. A pályázatokat beérkezési sorrendben fogják bírálni.

Mi történik, ha nem fejezitek be a képzést vagy éppen nem mentek el nyelvvizsgázni?

Azok, akik nekik felróható okból a képzést nem fejezik be vagy nem tesznek sikeres nyelvvizsgát, vagy a nyelvvizsga-bizonyítvány másolatát és a diploma hitelesített másolatát nem küldik el legkésőbb 2020. március 31-ig, a képzési költség 100%-át kötelesek visszafizetni - fogalmaznak a felhívásban. A költség egyébként maximum 300 ezer forint lehet. 

Ezért nem kapnak diplomát közel százezren, még mindig sokaknak hiányzik a nyelvvizsga

Még mindig óriási akadályt jelent a nyelvvizsga megszerzése az egyetemistáknak. Csak júniusig közel százezer olyan képzésről számolt be az Oktatási Hivatal, amelyeknél a hallgatók nem kaphattak oklevelet, hiába tettek sikeres záróvizsgát.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.