Maláriás a kedd este kórházba szállított nigériai főiskolás

Maláriás az a hallgató, akit kedd este vittek kórházba az International Business School III. kerületi kollégiumából - írja az Index.

  • Eduline
Túry Gergely

Védőfelszerelésben vittek kórházba a mentők egy külföldi diákot Óbudáról a fővárosi Szent László Kórházba - írja az Index.

Az International Business School igazgatója azt a tájékoztatást adta, hogy a lány korábban maláriás volt, de kedden újra belázasodott, ezért vitték egyből a protokoll szerint a trópusi betegségek osztályára megfigyelésre.

A mentők védőfelszerelést, szkafandert használtak a szállításkor, ráadásul a lány az Ebolával fertőzött Nigériából származik, ezért merült fel a gyanú, hogy esetleg Ebola-fertőzésről lehet szó.

Szlávik János infektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház osztályvezető főorvosa a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a lány maláriás lett, és a 21 napos lappangási időn belül érkezett Magyarországra olyan helyről, ahol Ebola-fertőzéses esetek vannak. Így - folytatta - azt az eljárásrendet kellett betartani, amely Ebola-fertőzés esetén kötelező.

Szlávik János kiemelte: a teszt eredménye azt mutatta, hogy a lány súlyos maláriás, de Ebolára negatív lett a vizsgálat eredménye. A nigériai diáklány még kórházban van, de néhány napon belül kiengedik - tette hozzá a főorvos.

A szakember elmondta azt is, hogy a két betegség kezdeti tünetei rendkívül hasonlóak, és amíg nem derül ki, milyen betegségben szenved valaki, az ellátási előírásokat be kell tartani.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.