Ők kapnak köztársasági ösztöndíjat a 2016/2017-es tanévben

A köztársasági ösztöndíjasok teljes névsorát a kormányzati oldalon hozta nyilvánosságra az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

  • Eduline
SA

Az emberi erőforrások minisztere 1115 egyetemi, illetve főiskolai hallgató részére adományozott köztársasági ösztöndíjat a 2016/2017-es tanévre - a nevek listáját

a kormány.hu-n tették közzé

.

A juttatás összege havi 34 ezer forint, a hallgatók tíz hónapon át kapják meg az ösztöndíjat.

A pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd az intézményi bírálat, rangsorolás után terjesztik fel a miniszterhez ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét.

A köztársasági ösztöndíjra az államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók jogosultak.Ösztöndíjprogram egyetemre vágyóknak: még lehet jelentkezni

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.