Változás a közszolgálati egyetemen: a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerülhet az irányítás

A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján.

  • MTI
MTI Fotó: Máthé Zoltán

A fideszes Gulyás Gergely és Dunai Mónika által benyújtott előterjesztés indoklásában felidézték: a jelenlegi szabályozás az NKE fenntartójának a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, az igazságügyért, a honvédelemért, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működő Fenntartói Testületet jelöli meg, amely a négy tag egyhangú igen szavazatával hoz döntést.

Úgy vélik, ez a testületi formában működő irányítás a fenntartó működését "lassabbá és körülményesebbé" teszi, ezért - mint írták - a "modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében" indokolt, hogy az egyértelmű felelősség és az irányítás a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerüljön.

Ezzel együtt a törvényjavaslat rendelkezik egy Tanácsadó Testület létrehozásáról, mely a Miniszterelnökség vezetésével és az igazságügyért felelős miniszter, a honvédelemért felelős miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a rendészetért felelős miniszter részvételével működik.

Rögzíti továbbá, hogy a hatályos szabályozást követve továbbra is indokolt megteremteni annak a lehetőségét, hogy az igazságügyért, a honvédelemért, a külgazdasági és külügyekért, valamint a rendészetért felelős miniszter az NKE-vel kötött megállapodás alapján költségvetési támogatást biztosítson az egyetem részére az általa vezetett tárca költségvetési fejezetében. Elfogadása esetén a törvény augusztus 15-én lép hatályba.

Indul a pilótaképzés: ilyen lesz a felvételi, többszörös lehet a túljelentkezés

Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés - de milyenek lesznek a felvételi feltételek? Koller József dandártábornok, a honvédség szolnoki repülőbázisának parancsnoka a Magyar Hírlapnak azt mondta, minden jelentkezőre három napos, rendkívül szigorú orvosi vizsgálat vár. Emellett elvárás a középfokú angol nyelvvizsga, továbbá a diákoknak az első huszonnégy hónap alatt kétszáznegyven kreditpontot kell összegyűjteniük.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.