Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés - de milyenek lesznek a felvételi feltételek?

Koller József dandártábornok, a honvédség szolnoki repülőbázisának parancsnoka a Magyar Hírlapnak azt mondta, minden jelentkezőre három napos, rendkívül szigorú orvosi vizsgálat vár. Emellett elvárás a középfokú angol nyelvvizsga, továbbá a diákoknak az első huszonnégy hónap alatt kétszáznegyven kreditpontot kell összegyűjteniük.
Korántsem biztos, hogy aki egészségügyileg minden szempontból megfelel, az a levegőben, három dimenzióban jól mozog – mondta a dandártábornok. Akiről időközben kiderül, hogy nem alkalmas pilótának, az az Nemzeti Közszolgálati Egyetem valamelyik másik, párhuzamos képzésén folytathatja tanulmányait.
Az állományt a második évben Szolnokon választják ketté, a hallgatók egyik köre merev, másik csoportja forgószárnyas kiképzést kap majd. A negyedik év végére a hallgatók teljes repült órája eléri a kétszázhúsz órát. Várhatóan többszörös lesz a túljelentkezés.
Már 2018-ban indul pilóta- és légiirányító-képzés, itt vannak a felvételi feltételek
Húsz év után újraindul Magyarországon a katonaipilóta-, illetve légiirányító-képzés a Nemzeti Közszolgálati egyetemen, illetve a szolnoki légi bázison - mondta a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1 aktuális csatorna keddi műsorában. Koller József közölte: a képzés beindítását, a leszerelő katonai pilóták pótlása, illetve az új repülőeszközök hadrendbe állítása teszi szükségessé.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.