Könyvtárkörkép: hol tanulhattok az év utolsó napjaiban?

Vizsgákkal búcsúztatjátok 2016-ot, és egy jó kis szóbelivel vagy írásbelivel indítjátok a 2017-es évet? Ha otthon túl nagy a nyüzsi a tanuláshoz, a könyvtár a legjobb helyszín. Megnéztük a legnagyobb budapesti és a három legnagyobb egyetemváros könyvtárának év végi nyitvatartását.

  • Eduline

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében (annak, aki nem tudná a címet: VIII. kerület, Reviczky utca 1., pár perc séta a Kálvin téri mtrómegállótól) december 23-án a szokásos rend szerint tanulhattok - a könyvtár délelőtt 10-től 20 óráig van nyitva.

December 24-én, 25-én és 26-án zárva tart, december 27-től 30-ig azonban nyitva a központi könyvtár, december 31-én - szombaton - azonban ismét zárva lesz. A tanulást január 2-án a szokásos nyitvatartási időben folytathatjátok.

Shutterstock

Az Országos Széchényi Könyvtár december 24-től január 1-ig zárva tart, a KSH Könyvtár december 27-e és 29-e között 10 órától 18 óráig tart nyitva, míg december 30-án 10 órától 16 óráig vehetitek igénybe a könyvtár szolgáltatásait, amely január 2-án zárva lesz, január 3-tól azonban a szokásos rend szerint tart nyitva.

A Debreceni Egyetem könyvtára az ünnep előtt utoljára december 23-án lesz nyitva, a Kenézy Könyvtár kivételével az összes tagkönyvtár zárva tart egészen január 2-ig, de van olyan tagkönyvtár, amely csak január 3-től vagy 4-től látogatható.

A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtára december 23-án 8-tól 16 óráig lesz nyitva, december 24-től egészen január 2-ig zárva tart.

A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont a vizsgaidőszakban (2016. december 4-től 2017. január 29-ig ) vasárnaponként 08 órától 20 óráig tart nyitva, december 24-én, 25-én, 26-án, 31-én és január 1-jén természetesen zárva lesz. December 31-én (szombaton) 8-tól 12 óráig tanulhattok a könyvtárban.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.