Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Budapesten tíz százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Az egyetlen kiút a kollégiumi férőhely lehet, mutatjuk, mennyibe kerülnek a budapesti kollégiumok az idén.

Ahogy korábban megírtuk, Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek egy év alatt, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint. Tehát komoly anyagi teher lesz, ha nem kerültök be kollégiumba.
Az albérleti árak töredékéért lehet kollégiumi elhelyezést kapni, így érdemes mindenkinek megpályázni. Nézzünk pár példát anagyobb budapesti egyetemek kollégiumai közül.
Az ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában 15 320 forint a kollégiumi díj havonta, az ELTE legolcsóbb kolija a Vezér úti, ahol már 9320 forintért is lehet lakni, de többségében 3 ágyas szobák állnak itt rendelkezésre. Az ELTE kollégiumaiban átlagban 10-12 ezer forint körüli összeget kell fizetni havonta, természetesen változó, hogy 2 vagy 3 ágyas szobában kaptok helyet.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki nem kap kollégiumi szobát
Budapesten 10 százalékkal drágultak az albérletek éves összevetésben, és a nagyobb egyetemvárosokban is emelkedtek a bérleti díjak. Debrecenben 88 ezer forintos, Szegeden 85 ezres, Pécsen 95 ezres, Miskolcon pedig 70 ezer forintos szintnél jár az albérletek átlagára. Budapesten nincs olyan kerület, ahol az átlagos bérleti díj 100 ezer forintnál olcsóbb lenne, a fővárosi bérleti díjak átlaga pedig 149 ezer forint.
A Corvinus Földes Ferenc Kollégiumában 16 000 forintért kaphattok helyet, ha államilag finanszírozott képzésen tanultok és 3 vagy 4 személyes szobában laknátok, 17 475 forintért kaphattok helyet, ha államilag finanszírozott képzésben tanultok, de 2 személyes szobában laknátok. Ha nem kerülnétek be államilag támogatott képzésre, a kollégium ára 28 500 forint havonta a költségtérítéses képzésben résztvevők számára 3 vagy 4 személyes szobában, és 30 000 forint havonta költségtérítéses képzésben résztvevők számára 2 személyes szobában.
A BGE Lengyel Gyula Kollégiumában első komfortfokozat esetén az állami ösztöndíjas hallgató térítési díja 9 320 forint, önköltséges hallgatóké összesen 20 970 forint havonta. A kollégiumi díjak negyedik komfortfokozat esetén állami ösztöndíjas hallgatóknak 17 475 forint, önköltséges hallgatóknak 29 125 forint.
A helyzet tehát az, hogy egy kollégiumi férőhely akár negyedébe is kerülhet annak, amibe egy albérlet kerül, akkor is, ha többen osztoznak a lakáson. Ha valaki egyszemélyes ellátást szeretne, akkor sem rokkan bele anyagilag a kollégiumi díj kifizetésébe. A kollégiumokban ráadásul fix díjat szabnak, amit nem befolyásol, hogy épp fűtési szezon van, illetve az internet is mindenhol alapfelszereltség.
Aki nem kerül be koliba, és albérletre sincs pénze, körbenézhet az intézményfüggetlen magánkollégiumok között, ám árban ezek legfeljebb akkor kedvezőbbek, ha valaki mindenképp egyedül szeretne lakni. A Grassalkovich és Thököly Magánkollégium egyszemélyes szobái már 45 ezer forintért elérhetők, azonban itt 80 ezer forint kauciót kérnek el a beiratkozásnál. A Budai Diákhotelben 53 ezer forint egy kétágyas szoba, a privát férőhelyért pedig 85 ezret kérnek.
Itt a lista: ezek a legnépszerűbb gazdasági szakok a 2018-as felvételin
Hányan jelentkeztek a 2018-as felvételin a gazdasági alap- és osztatlan szakokra? Melyek a legnépszerűbb alapképzések? Itt találjátok az összes és az első helyes jelentkezők számát. Ahogy az előző években, úgy idén is a gazdálkodási és menedzsment a legnépszerűbb alapszak, több mint 8800-an jelölték meg a jelentkezési lapon, 4220-an az első helyre sorolták ezt a képzést.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).