Tarolt egy magyar egyetemista a világ legnagyobb ifjúsági innovációs versenyén

A negyedik helyet szerezte meg a világ legnagyobb ifjúsági innovációs versenyén egy magyar egyetemista.

  • Eduline

Molnár Áron a 2016-2017.évi 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételét az EU Fiatal Tudósok Versenyén. Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetségkutató és -gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén a diák továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.

Magyar Innovációs Szövetség

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől a nemzetközi zsűri angol nyelvű nevezési anyagokat kér a projektről. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn több mint ezer tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet – írja közleményében a Magyar Innovációs Szövetség.

Molnár Áron, a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnáziuma korábbi diákja, aki jelenleg a BME-n tanul, „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” című munkájával pályázott, amellyel elnyerte az Embedded Systems kategóriában a negyedik díjat.

Zseniális eszközt fejlesztettek magyar egyetemisták, a világ legjobbjai közé kerültek

Újabb világversenyen mutatják be a magyar egyetemisták által kifejlesztett Gloveye-t, amelynek segítségével a vak és gyengénlátó emberek is átélhetik az olvasás élményét. A különleges kesztyű - amelynek első prototípusát alig egy éve alkotta meg két BME-s hallgató - több millió ember mindennapjait könnyítheti meg.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.