Erre figyeljetek: ennyi évet kell ledolgoznotok az állami támogatás miatt

Korábban írtad alá a hallgatói szerződést és most nem tudod, milyen szabályok vonatkoznak rád? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

  • Eduline
Shutterstock

2012-ben kezdtem el az egyetemet állami ösztöndíjasként, akkor aláíratták velünk a hallgatói szerződést, ami szerint a képzést követő 20 éven belül a képzési idő dupláját kell ledolgozni Magyarországon. Hallottam, hogy változott a szabályozás, és már csak a képzésnek megfelelő időtartamot írnak elő. Akkor rám most melyik szabály vonatkozik?

A 2013 szeptemberében első évfolyamon induló alap-, osztatlan, mesterképzésre, felsőoktatási szakképzésre, valamint az azt követő évfolyamokra állami (rész)ösztöndíjas képzésre felvett hallgatók tekintetében kell alkalmazni a módosított rendelkezéseket, valamint a módosító törvény hatálybalépését megelőzően már megkötött hallgatói szerződéssel rendelkező hallgatók tekintetében is alkalmazni kell.

Ezek alapján tehát az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az állami (rész)ösztöndíjas tanulmányok idejével megegyező időtartamban kell hazai munkaviszonyt fenntartani mindenkinek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.