Márciusi fontos dátumok: ezeket véssétek be a naptáratokba!
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
Hallgatói fórumot hív össze a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke hétfő estére, hogy "közösen és átgondoltan" reagáljanak Kerényi Imre nyilatkozatára. A miniszterelnöki biztos a Keresztény Színházi Fesztivál egyik beszélgetésén azt fejtegette, hogy elvenné a Színművészetitől a színészképzést.

Az eduline birtokába került körlevél szerint - amelyet nemcsak a jelenlegi, hanem a volt HÖK- és DÖK-elnökök is aláírtak - a fórumra nemcsak a jelenlegi hallgatókat és az öregdiákokat várják, hanem azokat is, akik szolidaritást vállalnak az egyetemmel. Őket hétfő este 11 órára, az Ódry Színpadra várják.
Ahogy arról beszámoltunk, Kerényi Imre az Új Színházban tartott beszélgetés-sorozatban beszélt arról, hogy minden nagy magyar dráma szakrális mű is, de nem mindegy, hogy hogyan közelítik meg a darabokat. Azt mondta, itt a probléma az, hogy rendező- és dramaturgképzésben "egy olyan -izmus vette át az oktatási főhatalmat, ami erre nemet mond" - jelentette ki.
"Ezért én nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Budapesten történjen változás, történjen valami. Ha más nem, egy ellenegyetem szervezése akár a Ludovikán belül. … Ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát, a pénzzel együtt" - mondta Kerényi Imre. Kijelentéseit taps és nevetés fogadta.
M. Tóth Géza, az SZFE rektora a nyilatkozat után nyílt levelet írt Orbán Viktornak és Balog Zoltán erőforrás-miniszternek. Azt kérdezte, hogy "a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékekmegőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásért felelős miniszterelnöki megbízott úr" véleménye mennyiben tekinthető a miniszterelnök és a kormány hivatalos véleményének. Az egyetem szombaton úgy tájékoztatta az eduline-t, hogy a rektornak Balog Zoltán válaszolt: azt írta, a kormány nem fogadott el és nem is tárgyalt olyan előterjesztést, amely az egyetem megszüntetéséről vagy átalakításáról szólt volna.
A beszélgetés Színművészetire vonatkozó részét itt nézhetitek meg:
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Márciusban a fókusz a középiskolai felvételin lesz, de ezen kívül is vannak dátumok, amiket érdemes észben tartani. Összeszedtük a hónap legfontosabb eseményeit.
A választási bizottság szerint jogsértő volt az a Lázárinfó, amelyet a Fidesz hajdú-bihari jelöltje egy hajdúböszörményi szakképző iskola épületében tartott február 23-án.
Február 10-én egy fegyveres elkövető egy kanadai iskolában nyolc embert ölt meg egy lövöldözésben. A kanadai kormány most azzal vádolja a OpenAI-t és annak népszerű chatbotját, a ChatGPT-t, hogy nem jelezte időben a hatóságoknak az elkövető gyanús online tevékenységét.
Miután hangos nevetés és fújolás szakította félbe beszédét az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján, Varga-Bajusz Veronika a közösségi oldalán reagált a történtekre.
Már a diplomaosztó előtt jelezték a végzős hallgatók, hogy nem szeretnének politikai szereplőket látni életük egyik legfontosabb napján. Petíciót is indítottak azért, hogy az egyetem ne hívjon politikusokat az eseményre – kérésük azonban láthatóan nem talált meghallgatásra.
Pont került az elmúlt napokban egyre nagyobb tiltakozást és felháborodást kiváltó ügy végére Veszprémben. Ma délután leszedték az „Én, a kétarcú” feliratú óriásplakátot a veszprémi Jendrassik-Venesz Technikum faláról.
Miután nagy felháborodást keltett a bocskaikerti ovi udvarán megjelent, Magyar Pétert lejárató óriásplakát, megkerestük kérdéseinkkel az érintett óvodát. Végül a helyi önkormányzat közleményét továbbították, amelyben azt írják, a hirdetőfelületen megjelenő adattartalomért ők nem tartoznak felelősséggel.
Hiába kap minden pedagógus bruttó 152 ezer forintos egyszeri juttatást április elején, a tényleges hatása korántsem lesz egyforma.