Ezeket a filmeket nézték meg a legtöbben az elmúlt napokban: heti filmajánló
Pár napra vége a strandidőnek, úgyhogy érdemes a napozás és az úszás helyett más programot keresni. Moziba mennétek? Van néhány ötletünk.
eduline/mti
A vártnál jóval jobban nyitott a Pókember - Hazatérés című amerikai sci-fi, a 117 millió dolláros jegybevétel a bemutató hétvégén hatalmas siker a Sonynak, a Columbia Picturesnek és a Marvel Studiosnak. A Tom Holland, Robert Downey Jr. és Michael Keaton főszereplésével, John Watts rendezésében 175 millió dollár költségvetésből készült filmtől az első hétvégén 80 millió dollár bevételt vártak.
A Pókember - Hazatérés bemutatóját nem véletlenül időzítették nyárra, a készítői azzal számoltak, hogy a nézők éhezni fognak egy családbarát szuperhősfilmre a nyári szünetben. A 117 millió dolláros jegybevétel a Sony Pictures történetének második legnagyobb nyitóbevétele a 2007-ben bemutatott Pókember 3. után.
A mozis toplista második helyére a Gru 3. került 34 millió dollárral, az animációs film a nemzetközi piacon 139 millió dollárt hozott.
A harmadik helyen lévő Nyomd bébi, nyomd című akcióvígjátékra 12, 9 millió dollárért váltottak jegyet a nézők.
Múlt héten öt olyan filmet ajánlottunk nektek, amelyeket érdemes még az egyetem előtt megnézni - iskoláról, tehetségről, új esélyről, zsenikről szóló filmekből válogattunk. Ma újabb négy alkotást mutatunk nektek - van köztük klasszikus és egy újdonság is.
Néhány napos bizonytalanság után végre kiderült, kik irányítják novembertől a tankerületi központokat. Az eredetileg tervezett időponthoz képest később, november 5-én állnak munkába az új igazgatók, de nem mindenhol: öt tankerületben ugyanis újra meg kell hirdetni a vezetői posztot.
Továbbra is kérdéses, hogyan folytathatják tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógushallgatói, miután a kormány bejelentette, hogy megszünteti az intézményben a pedagógusképzést. A hallgatók petíciót indítottak, az ügy pedig hétfőn a parlamentben is napirendre került.
Még a tavalyihoz képest is jóval gyengébb eredményt értek el a negyedikesek és az ötödikesek szövegértésből, viszont a nyolcadikosok javítottak – derült a 2026-os kompetenciamérés eredményeiből. A 2026-os kompetenciamérést a negyediktől egészen tizenegyedikig a diákok március 23. és május 29. között írták egy meghatározott ütemezési rend alapján.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.