A Yale-t is lekörözte az ELTE

Az ELTE csapata az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén aratott sikert: a második helyet szerezték meg, egyéniben pedig egy nagydíjat is hazahoztak.

  • Eduline
Shutterstock

Második lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem ötfős csapata az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén, egyéniben pedig Dankovics Attila második helyezettként nagydíjas lett. Az ELTE-ről Nagy János a 17., Bodor Bertalan a 24., Nagy Donát pedig a 29. helyet szerezte meg - ők mind első díjat kaptak. Kende Kalina a 80. helyen ezüstérmes lett.

A versenyben 73 egyetemről 324 diák vett részt, az ELTE diákjai többek között a Yale, a University College London, a prágai, a krakkói, a barcelonai és a müncheni egyetem hallgatóit is megelőzték.

Nem csak az ELTE, de a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói is jól szerepeltek a versenyen: csoportban a 32. helyet szerezték meg, Kovács István a 81., Palincza Richárd a 94. helyen végzett - ők is második díjat kaptak. Józsa Márton a 243. lett.

Az idei versenyt - amely a sorban már a 21. volt - a bulgáriai Blagoevgradban tartották meg. A feladatokat, a megoldásokat és a helyezettek listáját a verseny honlapján nézhetitek meg. Az év legfurcsább versenyét a debreceniek nyerték: erről itt olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Ha felbukkan egy-egy Gundalf, az nem zavar a rendszerben, hanem jelzés” – véli Odrobina László, volt helyettes államtitkár

Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.

Szabó Zsófi: „A szakpolitikához mondjuk el kéne végeznem egy sulit, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy 37 évesen visszaüljek az iskolapadba”

A műsorvezető egyre aktívabban vállal szerepet közéleti eseményeken, és már a jövőjét is részben a politikában képzeli el. Bár nem tartja magát politikusnak, nyitott arra, hogy idővel komolyabban is elköteleződjön ezen a területen, és ezért még hajlandó lenne az iskolapadba is visszaülni.