Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Már csak két-három hét, és kezdődik a regisztrációs hét az egyetemeken és főiskolákon - nagy összegben mernénk fogadni arra, hogy találkoztok majd egy-két fura figurával a koliban vagy a tanszéki folyosón. A BuzzFeed utánajárt, kik a legfurcsább csoporttársak. Ebből szemezgetünk.
A munkaalkoholista
Ti még azt sem tudjátok, merre kell keresni a tanszéket, ő már a könyvtárban ül, és a kurzusok leírásában talált szakirodalmat olvassa, és szorgalmasan jegyzetel. Beszélni ritkán halljátok, leggyakoribb mondata a könyvtárban: "ezt nem lehetne máshol csinálni?".
A partiarc
Nappal csak ritkán látni, mert ott van az összes egyetemi buliban, és már a második napon mindenkit ismer, aki számít. Előbb-utóbb buliszervező HÖK-ös lesz belőle.

A magányos
Vele nappal és éjszaka is nehéz összefutni, és akkor is egyedül ácsorog a tanulmányi osztály/tanszéki titkárság/előadó előtt. Egész egyszerűen nem szereti a társaságot, így aztán nem is próbál összebarátkozni a csoporttársaival.
A Facebook-függő
Mindent lefotóz, mindent felvesz, és persze mindent azonnal posztol. Nemcsak a Facebookot használja, hanem számtalan más közösségi oldalt. Olyat is, amiről még nem is hallottatok. Az első napon, délelőtt 10-kor már bejelöli az összes új csoporttársát.
A művész
Tévedtek, ha azt gondoljátok, hogy csak a bölcsészkaron lehet találni ilyen elsőévest. Ő a tarisznyás fajta, aki rögtön csatlakozik az egyetemi színházhoz, kritikákat ír az egyetemi újságba a legújabb kísérleti darabokról, és persze a helyi klubban pengeti a gitárját.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).