Elmész a könyvtárba, hogy végre nyugis helyen, csendben tanulhass... aztán rájössz, hogy a könyvtárra lassan kiakaszthatják a "megtelt" táblát, minden asztalnál, széken, sarokban ül valaki.

Ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy kitakarítsd a kolis/otthoni szobádat, hogy kidobd a nem használt ruhadarabokat, füzeteket és egyebeket, hogy kisúrold a kádat és a mosdót. Bármilyen feladatot elvállalsz, csak tanulni ne kelljen.

 Amikor megkapod a tesztet, hirtelen elsötétül előtted a világ. Nemhogy a választ nem tudod, a kérdést sem érted. Csak az vigasztal, hogy a többiek körülötted ugyanolyan tanácstalanul bámulnak maguk elé, mint te.

Rosszul érzed magad a kávétól. Túl sokat ittál belőle (éljen az éjszakai tanulás), és már az illatától is hányingert kapsz.

 Az egyetem három/öt éve alatt legalább egyszer "szerencséd" van vizsgázni olyan oktatónál, aki az ajánlott (!!!) irodalomból kérdez. És amikor nem tudsz válaszolni a kérdésre, lazán beírja az egyest.

És persze legalább egy olyan vizsgád van, amely előtt elgondolkodsz azon: érdemes volt egyáltalán egyetemre menni és pont ezt a szakot választani.