Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Már napok óta a félévi vizsgákra készültök, de egyre nehezebben bírjátok a folyamatos magolást? Íme, tíz tipp a vizsgaidőszakra.
Ha nehezen tudjátok magatokat rávenni a tanulásra, kezdjetek a legkönnyebben elsajátítható fejezettel/anyagrésszel. Az pontosan arra lesz jó, hogy belerázódjatok a magolásba.
Használjatok parfümöt, mert az ismerős illatok sok emléket előhívnak. Ha befújjátok egy jellegzetes illattal azt a helyet, ahol készültök, majd ugyanezt az illatot használjátok a vizsga napján, könnyebben vissza tudjátok idézni, amit megtanultatok.
Ugyanezt a célt érhetitek el egy jellegzetes ízű rágógumival. Ráadásul a rágózás a stressz kezelésében is segít(het).

Iktassátok ki a Facebookot és a Twittert. Na meg minden mást, amit használni szoktatok - és ami nem a tanuláshoz kapcsolódik. Rengeteg időt spóroltok meg, és végre semmi nem tereli el a figyelmeteket. Esténként "jutalomként" persze eltölthettek 30-40 percet a laptop előtt.
Jegyzeteljetek vagy használjatok szövegkiemelőt. Nemcsak a tanulásban, hanem az ismétlésben is segít.

Fussatok, sétáljatok, tornázzatok. Igen, tudjuk: közhely, hogy a testmozgás segít a stresszkezelésben, de tényleg működik.
Ha otthon vagy a koliban nem megy a tanulás, már nyitásra menjetek a könyvtárhoz. Kizárt, hogy délben találtok még üres asztalt.

Ha még bőven van időtök a vizsgáig, próbáljatok ki különleges tanulási technikákat - ezekről itt olvashattok. Ha már csak egy vagy két napotok van, ne kísérletezzetek ilyennel.
Ha nem vesztek magatokhoz elég - vitaminban és tápanyagban gazdag - ételt, az agyatok sem fog megfelelően működni. A C-vitaminban gazdag gyümölcsök fogyasztása - mint a narancs vagy a grapefruit - erősíti az immunrendszert, így ellenállóbbá teszi a szervezetet a stressz káros hatásaival szemben.
Tartsatok szünetet. Nem érdemes egész nap a tételek felett görnyedni, mindenkinek jót tesz, ha hosszabb-rövidebb szüneteket tart tanulás közben.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.