Itt vannak az adatok: ennyi lesz a diplomás gyed 2017-ben

Az alapszakon tanulók 89 250, a mester- vagy osztatlan képzésre járó vagy friss diplomás anyák 112 700 forint diplomás gyedet kapnak 2017-ben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

  • eduline/mti
MTI / Szigetváry Zsolt

A diplomás gyedet már több mint 500 olyan fiatal vette igénybe, akik még felsőoktatásban tanulnak, vagy épp most végezték el a főiskolát, illetve az egyetemet, ezért még nem volt munkaviszonyuk - mondta Novák Katalin.

A diplomás gyed feltétele, hogy a gyermeknek a hallgatói jogviszony fennállása alatt vagy a hallgatói jogviszony szüneteltetését vagy megszűnését követő egy éven belül születik.

Mennyi az annyi?

A minimálbér és a garantált bérminimum 2017-es emelkedése miatt nőtt a diplomás gyed összege is.

Alapképzésben bruttó 77 700 forintról 89 250 forintra, mester vagy osztatlan képzésben pedig 90 300 forintról 112 700 forintra emelkedett.

 

Hozzászólások
@eduline.hu

“Fogyasszunk minél kevesebb energiát, és minél több jeget!” – a Sziget 0. napján jártunk, ahol fenntarthatóságról és az extrém hőségről is kérdeztük a fesztiválozókat. 🪭⛺️ #utcaembere #sziget2026 #eduline #foryou #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu