Öt nap múlva súlyos büntetést fizethettek, ha nem vigyáztok

Március 31-ig érvényesek az előző évben kiadott diákigazolvány-matricák, a kedvezmények igénybevételéhez a diákoknak eddig be kell szerezniük az új matricákat.

  • Eduline
MTI / Máthé Zoltán

Vigyázzatok, mert csak március 31-ig érvényes a diákigazolvány-matrica, amivel igénybe vehetitek a diákkedvezményeket. Az érvényességet bármikor ellenőrizhetik, ha lejárt matricát találnak nálatok, súlyos büntetést kell fizetnetek, a MÁV járatain például 8 ezer forintos pótdíjat kell fizetni.

A BKK járatain is hasonló a díjazás, a helyszínen fizetendő pótdíj összege 8 ezer forint, ám ha ezt a helyszínen nem tudjátok kifizetni, akkor már csak a 16 ezer forintos alappótdíj befizetésére van lehetőségetek.

Ha az iskola nem tudja időben odaadni a matricát, kötelesek igazolást kiadni, de az is csak 60 napig érvényes.

A MÁV, a Volán és a BKK járataira nappali és esti tagozatos diákigazolvánnyal féláron vásárolhattok menetjegyet, míg a lakó- vagy tartózkodási helyetek, illetve az iskola között 90 százalékos kedvezménnyel vehettek bérletet. A levelezősök nem vásárolhatnak tanulóbérletet, viszont félárú menetjeggyel közlekedhetnek a lakóhelyük és az iskola között.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.