Durva beavatási szertartások: elképesztő megaláztatásokat kell kiállniuk a gólyáknak
Elképesztően brutális beavatási rituálékon kell átesniük a gólyáknak, ha be akarnak kerülni egy-egy amerikai testvériségbe. Többen életüket is vesztették már a feladatok miatt.
Eduline
Dartmouth College
Wikipédia
Legutóbb a New York-i Baruch College 37 hallgatóját helyezték vád alá, mert 2013 decemberében szó szerint halálra szívattak egy elsőst. A 19 éves fiú hátára egy nehéz, homokkal teli hátizsákot kötöttek, meztelenre vetkőztették, bekötötték a szemét és úgy kellett rohangálnia a campuson, miközben a testvériség tagjai ütötték és rugdosták. A fejét is többször ütötték, míg a fiú el nem ájult. Azonban ahelyett, hogy mentőt hívtak volna hozzá, inkább rágugliztak a fejsérülésre és csak két óra múlva vitték kórházba, ahol meghalt.
Nem ez azonban az egyetlen kegyetlen beavatási szertartás. Mutatjuk a toplistát.
Kórház lett a vége
Az jószerével alap, hogy a gólyákat az ilyen eseményeken megalázzák, ám az ohioi Wilmington College egyik klubja túlzásokba esett. A gólyák szemét bekötötték, meztelenre kellett vetkőzniük, majd a padlón fekve úszást imitálniuk. Azután leöntötték őket egy általuk csak „icy hot”-nak nevezett löttyel. Főleg a mellbimbókat, a feneküket és a heréiket kenték be vele, majd törölközővel csapkodták az elsősöket. Az egyik 19 éves fiú, Tyler Lawrence a kórházban kötött ki a rituálé után, ahol el kellett távolítani a heréit, annyira megsérült.
Fura szimbólumok
Ha kihagysz egy egyetemi bulit vagy részegen elalszol egy ilyenen, majd telefirkált arccal – és testtel – ébredsz, jószerével említésre sem méltó, gyakran megesik. Azonban a Texas Christian University Kappa Sigma tagjai nem elégedtek meg az alkoholos filccel. Az egyik gólya arcába és testébe ugyanis tüzes kabátakasztóval karcoltak görög szimbólumokat.
Tojás
Tojásátadás. Nos, a felvételek magukért beszélnek.
A legundorítóbb
A Dartmouth College gólyáinak is undorító feladatokat találtak ki. Egy gyerekmedencében kellett megfürdeniük, ami tele volt hányással, vizelettel, bélsárral, ondóval és romlott ételekkel. Ezek után meg kellett enniük más hányását vagy ecetet kellett inniuk – ezek után többen már vért hánytak.
A Tulane University gólyái sem mindennapi kínokat kell, hogy kiálljanak. A nagyobb „testvérek” ugyanis összeállítanak egy keveréket cayenne borsból, wasabiból, ecetből és forró vízből, ezzel kell bekenni magukat a jelölteknek. Mindenhol. A kínzást legalább öt órán keresztül kell elviselniük. A gólyákat ezek után másod- és harmadfokú égési sérülésekkel viszik kórházba.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.