Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a...

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Közép-európai Egyetem került fel a legfrissebb Webometrics-rangsorra, amelynek készítői az webes jelenlét alapján értékelték a felsőoktatási intézményeket.
Öt magyar egyetem a legjobb ezer között
A rangsort évente kétszer – télen és nyár végén – készítik el és hozzák nyilvánosságra. A Műegyetem az év eleji 277. helyről a 301. helyre csúszott vissza – ez azonban jobb eredmény, mint a 2011-es 329. helyezés. Az ELTE kilenc hellyel került hátrébb: a januári listán még a 380. volt, a legfrissebb rangsorban a 389. helyet sikerült megszereznie.

A szegedi egyetem a világrangsor 493. helyére jött fel az év eleji 548. helyezésről, ezzel megelőzte a Debreceni Egyetemet, amely a 417. helyről a 653-ra csúszott vissza. Idén nem került fel az ezres listára a Pécsi Tudományegyetem (1174.) és a Semmelweis Egyetem (2216. hely), a Közép-európai Egyetem (CEU) viszont a 854. lett.
Mi alapján állítják össze a rangsort?
A Webometrics-lista készítője a Cybermetrics Lab, amely Spanyolország legnagyobb kutatóintézetének, a Spanyol Nemzeti Kutatótanácsnak (CSIC) a része - a szakemberek több mint húszezer intézmény webes megjelenését vizsgálják évente kétszer.
Fontos, hogy nem az oldalak látogatottságát és dizájnelemeit veszik figyelembe. A lista elkészítése során többek között azt elemzik, hogy a négy nagy keresőmotor (Google, Yahoo, Live Search és Exalead) az intézményi honlapokhoz kapcsolódóan hány weboldalt és külső hivatkozást talál: a jelenlét 20 százalékos súllyal esik latba. A végeredmény 50 százalékát az adja, hogy hányan használják fel, vagyis linkelik be az egyetem különböző oldalait.
A rangsor összeállításánál figyelembe veszik azt is, mennyi a publikációkhoz köthető fájlok száma az oldalakon, illetve azt, hogy hány tudományos cikk jelent meg az egyetemen oktatóktól különböző nemzetközi folyóiratok honlapján. A legutóbbi, 2012. év eleji Webometrics-lista összefoglalóját itt találod, a frissen megjelent QS-rangsorról pedig itt olvashatsz.
A top húsz
A világranglista dobogósai nem okoztak meglepetést: a Harvard, a Massacusetts Institute of Technology és a Stanford érte el a legjobb eredményt. Az első tizenkilenc helyen egyébként amerikai intézmények állnak, csak egyetlen külföldi - a Sao Pauló-i - egyetem ért el ilyen jó eredményt, a tizenötödik helyen áll.
A legjobb brit intézmény a Cambridge lett a 20. hellyel, egyben a legjobb európai egyetem címet is megkapta. A kontinens második legjobbja az Oxford, a harmadik helyen pedig a zürichi Swiss Federal Institute of Technology végzett. A magyarországi győztes, a BME az európai lista 126. helyén szerepel.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).