Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az ELTE etikai eljárást kezdeményez G. Fodor Gábor ellen, aki bár az egyetem oktatója, e tanévben fizetés nélküli szabadságon van.

G. Fodor Gábor a 888.hu portál főszerkesztője az ELTE Állam- és Jogtudományi karán oktatott, ám ebben a tanévben már fizetés nélküli szabadságon van.
A hétvégén a portál Tóbiás József MSZP-elnök feleségéről jelentetett meg egy szexista cikket, amit több politikus pártállástól függetlenül elítélt.
Valószínűleg emiatt adott ki az ELTE egy közleményt, amit változtatás nélkül közlünk.
Az ELTE Politikatudományi Intézetében korábban oktatóként dolgozó, a 2015/2016-os tanévben fizetés nélküli szabadságon lévő G. Fodor Gábor által főszerkesztőként jegyzett 888.hu internetes portálon megjelent szexista, rasszista, mások személyiségi jogait, emberi méltóságát sértő tartalmak teljes mértékben összeegyeztethetetlenek az Egyetem által vallott értékekkel, az ilyen megnyilvánulásokat az Egyetem a leghatározottabban elítéli. Mivel az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Küldetésnyilatkozatában és az Etikai Kódexében megfogalmazott alapvető értékek tiszteletben tartását az egyetemen kívüli nyilvánosságban folytatott tevékenység során is megköveteli az ELTE-polgároktól, az Egyetem rektora etikai eljárás megindítását kezdeményezi.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.