Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Lelőtte egyik évfolyamtársát, négy másikat pedig megsebesített egy diák kedden a Damaszkusz Egyetemen - jelentette a...
Lelőtte egyik évfolyamtársát, négy másikat pedig megsebesített egy diák kedden a Damaszkusz Egyetemen - jelentette a SANA hivatalos szíriai hírügynökség. A jelentés nem számolt be a lövöldöző diák indítékáról, jogvédő szervezetek viszont úgy vélik: rendszertámogató diákok akciójáról van szó.
A fiatalember az orvosbiológiai tanszéken egy katonai pisztolyt rántott elő, és tüzet nyitott vizsgázó társaira. Egy hivatalos forrás szerint a másodéves Ammar Balus előre kiszemelte áldozatait. A hatóságok üldözik a tettest.
A Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű jogvédő szervezet (OSDH) jelentése szerint rendszerpárti diákok kezdtek lövöldözni a tanszéken, a négy sebesült közül egyiknek az állapota súlyos.
A Helyi Egyeztető Bizottságok (LCC) elnevezésű szervezet, amely összefogja a rendszerellenes megmozdulásokat, pedig úgy tudja, hogy három diákot lelőttek a biztonsági erők.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.