Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a...
A kormány megteremti a jogi és a pénzügyi lehetőségét, hogy az állam visszatérítse a diákhitel összegét azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel szereznek jogi vagy közgazdasági diplomát és állami szolgálatba állnak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár kedden a parlamentben. Az államtitkár Dúró Dóra jobbikos politikus napirend előtti felszólalására reagált, aki a jogász- és a közgazdászképzés drasztikus csökkentését kifogásolta.
Hoffmann Rózsa közölte: a kormány határozatot hozott arról, hogy meg fogja teremteni a jogi és pénzügyi lehetőségét, hogy azoknak a fiataloknak, akik önköltséggel tanulnak jogi vagy közgazdasági karon és majdan állami szolgálatba állnak, az állam vissza fogja téríteni a diákhitel összegét.
Hangsúlyozta: a Fidesz oktatáspolitikája a nemzet javát és az ország felemelkedését akarja szolgálni, ezt pedig "köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani", hanem műszaki, informatikai természettudományos végzettségűekkel.
Hoffmann Rózsa szerint ez a magyarázata annak, hogy az államilag finanszírozott keretszámoknak 70 százalékát ezekre a területekre koncentrálta a kormány, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a társadalomtudományi képzéseken nem tanulhatnak a fiatalok, hiszen a Diákhitel 2-vel lehet jogász vagy közgazdász végzettséget szerezni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.