Botrányos YouTube-videó: félbeszakította az oktatási miniszter beszédét egy egyetemista
Két és fél évre kitiltották az egyetemről azt a végzős cambridge-i diákot, aki félbeszakította David Willets...
Eduline
Owen Holland tiltakozó akciója a Cambridge-en
YouTube
Két és fél évre kitiltották az egyetemről azt a végzős cambridge-i diákot, aki félbeszakította David Willets felsőoktatásért felelős brit miniszter előadását. Owen Holland a szeptembertől háromszorosára emelkedő tandíj ellen emelt szót saját költeményével, amelyet soronként megismételtek a politikussal rendezett találkozón részt vevő társai – adta hírül a Huffington Post.
„A jövő nem az öné/Ez egy episztola/amelynek ön a címzettje/De valójában azoknak szól/akik utánunk jönnek/Hogy miért?/Nincs joga elfoglalni/a katedránkat ma este/Az ön neve/átkozott nekünk/Ön nem szívesen látott vendég/mert késsel érkezett/a köpenye alatt” – így hangzik a verses levél eleje, amely a „Go home, David”, vagyis „Menj haza, David” címet kapta. A vers teljes szövegét itt olvashatjátok.
A 2014 októberéig felfüggesztett Owen Holland az akció miatt nem fejezheti be időben a tanulmányait. Az eset után több tanár és diák állt ki mellette, és egy demonstrációt is szerveztek a Cambridge-en, ahol a végzős hallgató büntetése ellen tiltakoztak. Az utóbbi időben itthon is többször előfordult, hogy diákok fojtották a szót politikusokba. Az ELTE lágymányosi campusán történtekről itt, az Educatio-kiállítás botrányos megnyitójáról pedig itt olvashatsz bővebben.
A teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és egy új, az óvodapedagógusok szakmai fejlődésére épülő értékelés tervéről is beszélt Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencián.
Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.
Hogyan kell helyesen írni, hogy faszszopó? Milyen nyelvtani szabályt alkalmazunk, ha azt írjuk le, hogy „kapd be”? Szabó Dániel, vagy ahogyan sokan ismerik a közösségi médiában, Híresember elmagyarázza.
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.