Megváltoznak a diákhitelek kamatai, jóval kevesebbet kell majd fizetni

Rekord alacsonyra, 2,3 százalékra csökkent a szabad felhasználású Diákhitel1 konstrukció kamata július 1-jétől az első félévi 3,35 százalékról, a kötött felhasználású Diákhitel2 kamatlábát 3,45 százalékban határozták meg az eddigi 3,9 százalék helyett, de a hitelt felvevőket változatlanul fix 2 százalék terheli, az ezen felüli kamatrészt az állam állja kamattámogatás formájában.

  • MTI
Pixabay

 

A Diákhitel1 esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető az ügyfél által meghatározott célra, míg a kizárólag a képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

A Diákhitel Központ Zrt. múlt szerdai tájékoztatása szerint a diákhitel-konstrukció 16 évvel ezelőtti indulása óta mintegy 380 ezren vettek fel a hitelt, a kihelyezett hitelösszeg pedig meghaladta a 305 milliárd forintot, évente 20 milliárd forint körüli összeget folyósítanak. Az érintettek 40 százaléka már visszafizette a hitelt.

Diákhitel kisokos: minden, amit fontos tudni róla

Fontos információk és határidők minden diákhitelesnek. Mikor kell elkezdni a törlesztést, meddig kell befizetni, mi történik akkor ha késel a fizetéssel? Minden, amit tudnod kell, ha te is diákhiteles vagy: Mikor kell elkezdeni a törlesztést? Mind a két hitelforma azaz a Diákhitel 1 és Diákhitel 2 esetében is: Törlesztését meg kell kezdenie: a hallgatói jogviszonya megszűnését követő negyedik hónap első napjától, de legkésőbb a 40.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.