Vajon mi lesz, ha egy elnökről kiderül, másolta a szakdogáját? Hamarosan kiderül

Enrique Pena Nieto mexikói elnök hivatkozás nélkül használt más szerzőktől származó szövegeket egyetemi szakdolgozatában, amelyre 25 évvel ezelőtt az ügyvédi diplomáját kapta - közölte helyi idő szerint hétfőn az államfő alma materének számító Panamericana Egyetem.

  • MTI
AP

Egy héttel korábban az Aristegui Niticias című mexikói tényfeltáró portál számolt be arról, hogy a diplomamunka áttanulmányozása és professzorokkal való konzultáció után arra a következtetésre jutott, hogy "a hivatalban lévő elnök a dolgozat 682 bekezdéséből legalább 197-et plagizált", azaz más szerzőktől emelt át.

Az Opus Dei katolikus lelkiségi mozgalom által fenntartott mexikóvárosi Panamericana Egyetem illetékesei múlt héten indítottak vizsgálatot a kérdésben. Miután hétfőn közölték plágiumgyanút megerősítő eredményeiket, rámutattak: nem tehetnek semmit az ügyben, mivel ahhoz túlságosan régen történt. Felkérték ugyanakkor az ország legnagyobb felsőoktatási intézményét, a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetemet, hogy segítsen megfelelő eljárást találni a "példátlan" esetre.

A négy éve hatalmon lévő mexikói elnök népszerűsége a Reforma című napilap nemrég közölt közvélemény-kutatása szerint már e nélkül a botrány nélkül is mélyponton volt, alig 23 százalékos támogatottsággal.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.