Új ösztöndíjprogram hallgatóknak és oktatóknak

Hárommillió eurós ösztöndíjprogramot indít az EGT (Európai Gazdasági Térség) alap közoktatási, felsőoktatási és...

  • MTI
Fazekas István

Hárommillió eurós ösztöndíjprogramot indít az EGT (Európai Gazdasági Térség) alap közoktatási, felsőoktatási és szakképzési intézményeknek. A projekt várhatóan 250 hallgató, 370 oktató és munkatárs mobilitását, valamint 16 projekt alapú együttműködés megvalósítását teszi lehetővé Magyarország, Norvégia, Izland és Liechtenstein között.

Erről Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 elnevezésű ösztöndíj-programterület nyitókonferenciáján beszélt kedden a fővárosban. Az ösztöndíjprogram lehetőséget ad több száz oktatónak és hallgatónak a külföldi tapasztalatszerzésre, közös projektek indítására - mutatott rá.

Bokodi Szabolcs, a közalapítvány felsőoktatási csoportvezetője elmondta: tavaly novemberben indították el az első felhívásukat az előkészítő látogatásokra, a beérkezett pályázatokat eddig 12 ezer euróval támogatták. További három pályázatot indítanak, amelyekre várhatóan márciustól jelentkezhetnek az érdeklődők - tette hozzá.

Az intézményeknek 1,5 millió euró áll rendelkezésre hallgatók, oktatók és munkatársak fogadására, valamint küldésére. Egy intézmény minimum 5 ezer, maximum 100 ezer eurós támogatást szerezhet. További 300 ezer euró áll rendelkezésre a szakképzési és közoktatási intézmények részére, amelyek oktatókat és munkatársakat küldhetnek, illetve fogadhatnak. A negyedik pályázat a felsőoktatási intézményközi együttműködési projekteket támogatja 1,3 millió euró keretösszegig. 

Arild Moberg Sande, a norvég nagykövetség képviseletvezető-helyettese hangsúlyozta: az EGT-alap célja a társadalmi és gazdasági különbségek csökkentése mellett a kétoldalú kapcsolatok erősítése. Erre ad lehetőséget a kutatási és oktatási együttműködés - tette hozzá.

Az EGT-alap Norvégia, Izland és Liechtenstein által létrehozott közös finanszírozási mechanizmus. Mivel a donorországok az Európai Uniónak nem tagjai, így az általuk létrehozott, külön támogatási alapokkal járulnak hozzá az EGT-n belüli gazdasági és társadalmi különbségek csökkentéséhez.

Az alap kedvezményezett országai az unióhoz 2004 óta csatlakozott 12 tagállam mellett Görögország, Spanyolország és Portugália is. Az EGT-alap összesen 993,5 millió euró támogatást nyújt a kedvezményezett országoknak. A három donorország méretével és gazdasági helyzetével arányosan járul hozzá az alaphoz, a 2009-2014-es időszakra elkülönített keret mintegy 94 százalékát Norvégia, közel 5 százalékát Izland, 1 százalékát Liechtenstein biztosítja.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.