Új hallgatói szervezet jött létre

Új érdekérvényesítési szervezet alakult Konzervatív Hallgatók Szövetsége néven a nemzeti hagyományok védelme érdekében - írta a Magyar Hírlap hétfői számában.

  • Eduline
Wikipedia

A lapnak a szervezet elnöke, László Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója elmondta, a szervezetet azért hozták létre, mert megelégelték "a liberálisok, a kultúrmarxisták ténykedését a felsőoktatás világában, akik számára az egyértelmű ellenségkép összetevője többek között a keresztény vallás, a nemzet és a család".

Mint mondta, a szervezet alapvetően megelőző jelleggel jött létre, kiindulva a nyugati egyetemeken uralkodó véleménydiktatúra jelenségéből.

"Korunk liberalizmusának az észszerűséget is megtagadó elemei fokozatosan kezdik átvenni a domináns szerepet a felsőoktatásban, elnyomva egyúttal az esetleges ellenvéleményeket" - jegyezte meg a szervezet elnöke.

László Balázs a Magyar Hírlapnak elmondta: meg kell előzni, hogy "nálunk is kvázi megkérdőjelezhetetlen dogmává alakuljon többek között a genderelmélet". Jelezte, ők a saját értékrendjük fennmaradásáért szerveződtek, és ennek része a nemzettudat és a keresztény társadalmi tanítások.

Az interjút itt találjátok.

Hozzászólások

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.