Új campust kap a Testnevelési Egyetem

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új campusa, amely 2018 szeptemberére készülhet el.

  • MTI

 

Shutterstock

Ezt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára jelentette be szombaton sajtótájékoztatón az Alkotás utcai oktatási intézmény, valamint a Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) fejlesztéséről hozott kormányhatározatot ismertetve.

Az államtitkár közölte: az új kampuszt az egyetem jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A teljes beruházás az előzetes kalkulációk szerint mintegy 30 milliárd forintba kerül majd. Októberben leégett az egyetem sportcsarnoka, az ott végzett helyreállításról itt olvashattok.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora elmondta: a leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig egy többszintes, multifunkcionális sportcsarnok épül majd. Szabó Tünde beszélt arról is, hogy az OSEI új helyszínéről december 16-án dönt a kormány.

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.