Tíz dolog, amit csak az igazán lusta egyetemisták csinálnak

Meggyűlik a bajotok a mosatlannal és a koszos alsóneműkkel, lusták vagytok a szomszédba átmenni, és állóháborút folytattok a rendetlenséggel.

  • Eduline
Wikipedia

Az egyetem, főiskola alatt mindenki hajlamos kicsit lazábbra venni a tempót, hiszen most először "büntetlenül" lóghattok el órákat, és megpróbálhatjátok minél kisebb erőfeszítéssel túlélni a vizsgaidőszakot úgy, hogy a szüleitek ezért nem dorgálnak meg - főleg, ha már külön éltek. A College Times összegyűjtötte az ellustulás tíz jelét, ha ezeket tapasztaljátok, ideje valamin változtatni.

A szomszéd szobába is rendszeresen csak chaten üzentek. Ha ez nem válik be, akkor esetleg átkiabáltok. Felállni viszont semmi pénzért nem fogtok.

A lábatokkal veszitek fel a leesett tárgyakat. Így persze néha addig ügyeskedtek, hogy az felér egy jógaórával. Így lehet túlélni a vizsgaidőszakot: tíz dolog, amivel megjutalmazhatjátok magatokat.

Amikor elfogynak a tiszta alsóneműitek, inkább vesztek egy másikat. Ha nagyon le vagytok égve, akkor elkezdtek dilemmázni, hogy hány napig hordhatjátok a koszosat.

A ruhák összehajtogatása abból áll, hogy mindet bedobáljátok a szekrénybe. Persze dühítő, hogy mindig kiesik valami, de azt vissza lehet dobni.

Azt veszitek észre, hogy igyekeztek minél tovább visszatartani, amikor mosdóba kellene mennetek. Egyszerűen nem akartok kimozdulni a szobátokból.

A pólótokról eszitek fel a morzsákat. Általában azért, mert eszetek ágában nincs asztalnál enni. Tíz jel, amiből tudhatjátok, nemsokára itt az egyetem vége.

Amennyiben van ilyen a háztartásotokban, akkor mindent hajvasalóval vasaltok. Szerencsére a függöny kivasalásával sosem bajlódnátok.

Mindent hidegen esztek, mert egész egyszerűen túl macerás megmelegíteni. A lustaságotok sokkal fontosabb, mint a gasztronómiai igényeitek.

A sarki pizzériáig sem mentek el rossz időben, inkább rendeltek. Bíztok benne, hogy a futár lesz elég bátor, és megküzd az elemekkel.

Villával eszitek a müzlit. Nem azért, mert ez valami új diétás trend, hanem mert elfogyott a tiszta kanál. Hét dolog, amit csak a nagyvárosi egyetemisták érthetnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.