Habos isler és túrórúd - mutatjuk korábbi évek feladatlapjait a matekérettségin
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
A csütörtöki bulik, a legjobb professzorok, az egyetemi napok, sőt még a büfé jellegzetes melegszendvicse is sokáig hiányozni fog az egyetem befejezése után - viszont a következő tíz dologtól valószínűleg szívesen elbúcsúztok majd.

A Buzzfeed összeszedte azt a harminc dolgot, amit a diplomaosztó után senki nem sír vissza.
1. A csoportmunkák egy része. Amikor olyan csoporttárssal kell közös beadandót vagy prezentációt készíteni, akinek esze ágában sincs részt venni a munkában (az ötöst viszont örömmel bezseli).
2. A tárgyfelvétel. Hiába ültök egész éjszaka a gép előtt, hogy az elsők közt léphessetek be a Neptunba/ETR-be, mégis betelnek a helyek.
3. A reggel nyolckor kezdődő órák. Vagy úgy általában a délelőtti órák, a hétfői órák, na meg azok az órák, amelyek miatt nyolcig bent kell maradni az egyetemen.
4. Öt-hat ezer forintot költeni olyan könyvekre, amelyeket összesen egyszer használtok: a vizsgaidőszakban. Így spórolhattok több ezer forintot egyetemi tankönyveken.
5. Amikor egyetemváltás után nem sikerül elfogadtatni valamelyik tantárgyatokat, így hiába szenvedtétek végig a kurzust, most mindent kezdhettek elölről.
6. Összeegyeztetni egy teljes munkaidős munkát/gyakornokságot és az egyetemi órarendeteket. Úgy érzitek, mintha korábban nem lett volna ennyi szeminárium, gyakorlat és jelenléti ív.
7. Zacskósleves- vagy parizerdiétán élni a szűkös büdzsé miatt. Ettől minden egyetemistának tartania kell?
8. Amikor a zsúfolt könyvtárban ülőhelyet
sem találtok.
9. Azt hallgatni, hogy milyen szuper volt egy buli, amire nem hívtak meg, milyen őrültséget csináltak a szaktársak a koliban, amikor ti otthonról jártok be, vagy milyen jó volt a gólyabál, amire nem tudtatok elmenni.
10. Időpont-egyeztetés a konzulenssel. Vagy olyan jó, hogy sosem ér rá, mert tíznél több szakdolgozatírója van, vagy ráér, de ez nem véletlen, ugyanis nem valami segítőkész. Ezeken a képeken röhög az internet: igen, ilyen a szorgalmi időszak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A májusi matekérettségi szerkezete idén ugyanaz lesz, mint az előző években, ezért a tavaszi szünetben érdemes otthon „majdnem élesben” gyakorolnotok.
Hrabóczki Dániel 'Gundalf' története a volt helyettes államtitkár szerint arról is szól, hogy az iskola még mindig egy olyan világra készít fel, ami már nem létezik. Odrobina László szerint az oktatás legnagyobb hibája, hogy nem tud kilépni a politikai ciklusok logikájából, miközben a diákok már régen más szabályok szerint gondolkodnak.
Összeszedtük, hogy milyen témákból kellett rövid és hosszú esszéket írni az elmúlt években a középszintű töriérettségin.
A Gundalfként ismertté vált informatikus mindössze néhány mondatra lépett színpadra a Tisza Párt rendezvényén. Beszédében elsősorban a fiatalokat szólította meg, hangsúlyozva: „most van itt a cselekvés órája”, és minden segítség számít.
A lista élén főként művészeti és kreatív alapképzések állnak, ahol a pályakezdők bére sokszor még a bruttó 300 ezer forintot sem éri el – a jelentkezések számán ez azonban nem feltétlenül látszik meg.
Az MCC egyik kutatója is a nyilvánossághoz fordult, miután a munkahelyén olyan politikai elvárásokkal szembesült, amelyeket nem volt hajlandó teljesíteni.
A legokosabb fizikusok, matematikusok, biológusok az alacsony ösztöndíj miatt vagy külföldre mennek vagy pedig munkába állnak - írta Németh Hanna, a Hannamatek oldal készítője.