Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Az Erasmus+ program leendő résztvevői számára lesz lehetősé csütörtökön arra, hogy szakértőknek kérdéseket tegyenek fel bármiről, ami az Erasmushoz kapcsolódik.

Erasmusos lettél, és tartasz attól, mi vár rád? Esetleg csak barátkozol a gondolattal, hogy külföldön tanulnál egy ideig?
Csütörtökön délután 3 órától az Erasmus Plus Chat program keretében online tehetsz fel kérdéseket szakértőknek.
A kérdéseidet már most posztolhatod az esemény oldalára.
Ebből a cikkünkből mindent megtudhatsz az Erasmus+ programról, itt pedig azzal foglalkoztunk, hogy miért éri meg külföldön tanulni.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.