Szabadnapot kapnak a romániai egyetemisták az elnökválasztás miatt

Az elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt és után egy-egy szabadnapot kapnak a romániai egyetemi hallgatók, hogy hazautazhassanak voksolni - döntött keddi ülésén a bukaresti kormány.

  • MTI
Shutterstock

Az elnöki tisztségre pályázó szociáldemokrata Victor Ponta kormányának egy júniusi sürgősségi rendelete értelmében a választópolgárok - előzetes bejelentés nélkül - bármely szavazókörben leadhatják voksukat.

A kormány azzal indokolta a diákoknak adott szünetet, hogy a november 2-i első fordulóban sorok alakultak ki az egyetemi kollégiumok környékén működő szavazókörökben a pótlistás voksolás nehézkes ügyintézése miatt.

A diákszervezetek szövetségének elnöke a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a hallgatókat meglepte az intézkedés, hiszen a parlamenti választásoknál, amikor nem voksolhattak pótlistára, alig tudtak kiharcolni egy szabadnapot.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.