Elfoglalják a Kossuth teret a tüntető egyetemisták? Egy hétig tartó demonstrációt szerveznek

Egy hétre elfoglalnák a Kossuth teret a "tudomány és oktatás szabadságáért" tüntetők.

  • Eduline
MTI / Illyés Tibor

Ahogy már korábban írtunk róla, újabb felsőoktatási tüntetés tartanak szombat délután Budapesten, a szervezők többek között arra szólították fel a kormányt, írja alá a CEU-szerződést. A demonstrálók szombaton 14 órakor gyülekeznek majd a Fővám téren, majd az ELTE BTK, a CEU és az MTA érintésével a Kossuth térre vonulnak, ahol beszédek hangoznak el.

"A november 24-i, a tudomány és az oktatás szabadságáért rendezett tüntetés lezárásával továbbra is ott maradunk a Kossuth téren" - írják a szervezők az esemény Facebook-oldalán. Azt tervezik, hogy elfoglalják "a magyar politikai hatalom szívét", és egy hétig ott lesznek a Parlament előtt.

A tervek szerint nyitott előadásokat, zenei performanszokat és kulturális eseményeket tartanak majd.

Vegyük kezünkbe az ügyeinket - hallgatói fórumot szerveznek az ELTE BTK-n

A korábbi ELTE TÁTK-os fórum folytatásaként az ELTE Bölcsészettudományi Karán is hallgatói fórumot tartanak. Az ELTE BTK-n hallgatói fórumot hirdetnek reagálva a közelmúltban a felsőoktatást, az egyetemi polgárságot és az autonóm tudományosságot érintő kérdésekre. Az előzetes felvetéseket egy listában gyűjtik. Vegyük kezünkbe az ügyeinket, egyszerre vállalva a szolidaritást és reflektálva saját karunk helyzetére is - írják az esemény Facebook-oldalán.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.