Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Augusztus elején két hétre bezár a Debreceni Egyetem, a dolgozókat szabadságra küldik.

Augusztus elején két hétre bezár a Debreceni Egyetem, a dolgozókat szabadságra küldik. Leállítják a klímát, és csak a legszükségesebb elektronikai eszközöket használják majd. Ezzel 60 millió forintot takarít meg az intézmény - írta a dehir.hu.
Az intézmény oldalán megjelent tájékoztatás szerint azonban az egyetem egész nyáron, augusztus 5. és 20. között is működik, ebben az időszakban zajlanak a nyári egyetem kurzusait, a Zeneművészeti Kar nyári mesterkurzusai, és a betegellátás is zavartalan.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.