Soha nem volt még ennyi diplomás

Történelmi magasságot ért el a diplomások aránya az Egyesült Államokban: a 25 év fölötti amerikaiak több mint 30...

  • MTI
Végel Dániel

Történelmi magasságot ért el a diplomások aránya az Egyesült Államokban: a 25 év fölötti amerikaiak több mint 30 százalékának volt legalább egy BA-  vagy BSc-diplomája tavaly - derült az amerikai statisztikai hivatal legújabb jelentéséből.

A Census Bureau adatai szerint összesen 61 millió 25 év feletti amerikai, azaz a korcsoport 30,4 százaléka rendelkezett alapképzéses, mester, doktori vagy úgynevezett - orvosoknak, jogászoknak szükséges - szakdiplomával 2011 márciusában, míg 10 évvel ezelőtt ez az arány 26,4 százalék volt. 1998-ban pedig a korcsoport alig negyedének volt valamilyen diplomája.

A nagymértékű emelkedés valószínűleg annak is köszönhető, hogy a válság miatti leépítések az egyetemi végzettséggel rendelkezőket kevésbé érintették, de ha mégis, könnyebben tudtak új munkát találni. A diplomások között 2008-tól kezdve folyamatosan alacsonyabb volt a munkanélküliek aránya, mint a kevésbé képzettek körében - áll a statisztikai hivatal közleményében.

Az elmúlt tíz évben jelentősen növekedett a diplomát szerző spanyol anyanyelvűek száma: míg 2001-ben 2,1 millió latinónak volt legalább alapképzéses diplomája, addig 2011-ben már 3,8 millió spanyolajkú rendelkezett egyetemi végzettséggel.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.