Soha ennyien még nem jelentkeztek duális képzésre

Jelentősen megnövekedett az érdeklődés a duális képzések iránt, szeptembertől 825-1150 hallgató kezdheti meg tanulmányait ilyen jellegű képzésben a felsőoktatásban - olvasható a Magyar Hírlap szerdai számában.

  • MTI
euroskills

A napilap cikke szerint soha ennyi felsőoktatási intézmény nem jelezte eddig, hogy ennyire pártolná ezt az oktatási formát.

A lap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kimutatására hivatkozva arról számol be, hogy több mint 350 külső együttműködő partnerrel, vagyis gazdálkodó egységgel kötöttek megállapodást a hazai oktatási intézmények.

Ezek harmada nagyvállalat, s mintegy hatvan százalékuk kis- és közepes vállalkozás.

A cikkben szereplő grafika szerint az intézmények által indított duális alapképzési szakok úgy oszlanak meg, hogy 38 százaléka műszaki, 30 százalék gazdaságtudomány, 22 százalék agrár, 10 százalék pedig az informatika területén van.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.