Törölte a homeopátia tantárgyat a Semmelweis Egyetem

A Semmelweis Egyetemen – ellentétben egyes homeopátiát gyakorló orvosok állításával – nem lehet licencvizsgát tenni a vitatott megítélésű gyógyászati módszerból. Ez derül ki abból a levélből, amit az egyetem rektora, Szél Ágoston küldött Novák Hunor gyermekorvosnak, aki saját, egészségügyi témákkal foglalkozó honlapján számolt be a levélváltásról - írja a Magyar Nemzet.

  • Eduline
Fülöp Máté

A Magyar Nemzet cikkében az áll: Novák szerint a homeopaták előszeretettel hivatkoznak arra, hogy „hivatalos tantárgy a Semmelweis Egyetemen a homeopátia”, de a rektor leveléből az derül ki, hogy az Általános Orvosi Karon nincs ilyen vizsga. Korábban, 2000–2001-ben az Orvostovábbképző Karon lehetett homeopátiás vizsgát tenni, de ez az intézmény már levált a Semmelweis Egyetemről.

Jelenleg az Egészségtudományi Karon tart egy külsős óraadó egy szabadon választható, 1 kreditet érő tantárgyat „Bevezetés a homeopátiába” címmel, amely idén szeptemberben is elindult.

 Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének állásfoglalása után – amely szerint nincs semmilyen betegség, amelyet bizonyítottan, a placebón felül gyógyítana a homeopátia – az egyetem vezetése úgy döntött, hogy a jövőben nem indítja a tantárgyat, sőt, már ebben a félévben sem folytatódik a kurzus. Annak elvégzése amúgy sem járt semmilyen végzettséggel és nem jogosított fel semmilyen tevékenységre

Hozzászólások

Pilz Olivér is tankerületi vezető lett

Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.