Hvg.hu: újabb egyezések Semjén Zsolt és konzulense szövegeiben

Újabb, jelentős mértékben szövegazonos részeket talált a hvg.

  • Eduline

MTI / Kovács Attila

Újabb, jelentős mértékben szövegazonos részeket talált a hvg.hu Semjén Zsolt és egykori témavezetője, Molnár Attila írásaiban. Hétfőn számolt be arról a hvg.hu, hogy Semjén Zsoltnak az ELTE-n 1992-ben megvédett szociológiai szakdolgozatából kb. 12-13 oldal lényegében szó szerint megegyezik szakdolgozati konzulense, Molnár Attila szociológus egy 1993-ban a Valóság című folyóiratban megjelent tanulmányának szövegével.

Semjén dolgozatában ezenfelül van további kb. kétoldalnyi olyan szöveg, amely jelentős mértékben ugyancsak szó szerinti egyezést mutat Molnár Attilának egy másik tanulmányával. A tanulmány megtalálható Molnár Feljegyzések a Kaotikus Fegyházból címmel korábbi írásait egybegyűjtő, 1999-ben megjelent kötetében. A vallás és politika napjainkban címet viselő tanulmány pontos megjelenési időpontjáról a könyv nem tartalmaz információkat, csak a tanulmány születésének évszámát közli: e szerint a szöveget szerzője 1992-ben vetette papírra, abban az évben, amikor Semjén szakdolgozatot írt Molnár irányításával. A teljes cikket a hvg.hu-n olvashatjátok el.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.