Rohamrendőrök kergették ki a diákokat a Sao Paolo-i egyetemről

Több mint 300 brazil rohamrendőr távolította el kedden a Sao Paulo-i egyetem épületéből az egy hete tüntető...

  • MTI

Több mint 300 brazil rohamrendőr távolította el kedden a Sao Paulo-i egyetem épületéből az egy hete tüntető hallgatókat, és mintegy 70 személyt vett őrizetbe. A rendőrök faltörő kosokkal törték be a kapukat a helyi idő szerint hajnali rajtaütésen, miközben helikopterek szálltak az épület fölé. Az álmukban meglepett diákok nem tanúsítottak ellenállást - közölték hivatalos források.

A diákok november 1-én szállták meg az épületet tiltakozásul, amiért a rendőrség őrjáratokat tartott Sao Paulo legelőkelőbb egyeteme területén. Egy bíró hétfőig adott időt az épület elhagyására, amit az egyetemisták visszautasítottak.

A múlt hónapban három diákot letartóztattak, mert kábítószert találtak náluk, aminek nyomán több százan összecsaptak a rendőrséggel. Az egyetemisták azt nehezményezik, hogy a rendőrök találomra, tetszés szerint zaklatják őket. A keddi rajtaütés után a rendőrök a diákoknál talált Molotov-koktélokat mutattak be, és azzal vádolták őket, hogy számítógépeket rongáltak meg és graffitit firkáltak a falakra.

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.