Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kitűnő tanulóként felvettek aránya csökkent.

Az idei évben 424 ezer jelentkező számára ajánlottak helyet a brit egyetemek ami rekordnak számít - írja a BBC. Az "angol Felviként" ismert UCAS 3 százalékos emelkedést mért a tavalyihoz képest.
A csúcsdöntés azonban a kitűnő (A-level) diákok részarányának csökkenésével is járt, idén a felvettek 25,8 százaléka volt ilyen, ami 0,1 százalékos csökkenés. Az A-level tanulóknál ráadásul a felvételi arány nem változott, továbbra is 98,1 százalékukat felveszik, ha jelentkeznek.
Az egyetemek szerint idén a kínálatuk meghaladja a keresletet, ez komoly versenyt hozhat a legjobb tanulókért. Idén is megmutatkozott a 18 éven aluliak számának csökkenése, ám az egyetemek felvételi keretszámainak eltörlése ösztönzőleg hatott a jelentkezőkre és az intézényekre is.
Mennek a britek, mennek a britek! - Viszlát angliai felsőoktatás?
Sokak meglepetésére a brit választók úgy döntöttek, hogy elhagynák az Európai Uniót. Ez számos gazdasági hatása mellett a szigetországban élő fiatalokat kiemelten érinti, valamint azokat, akik ott tervezték továbbtanulásukat. Könnyen búcsút mondhatunk az Erasmusnak is. Sok magyar fiatalnak fájdul meg a szíve a britek népszavazása (Brexit) hallatán: a csütörtöki népszavazáson a szavazatok legnagyobb részét a kilépés mellett adták le a britek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.