Rekordra készülnek a Campus Fesztiválon

Rekordszámú vendéget várnak a debreceni Campus Fesztivál zárónapjára.

  • MTI
MTI Fotó: Marjai János

"Sikerült nagyon jól kihasználnunk a Nagyerdei Stadion melletti park valamennyi adottságát, a visszajelzésekből az derült ki, hogy a programhelyszíneket ideálisan helyeztük el, szeretik a látogatók a területet"- mondta Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.

A fesztiválozók a stadion környékét is felfedezték, a frissen átadott Ködszínház az egyik legkülönlegesebb attrakció, aminek élményét fokozni is lehet azzal, ha a nagyszínpad koncertjeivel együtt csodálják meg a vízi látványosságot - tette hozzá.

A Campus Fesztivál második napján az elektronikus zene képviselői, és a Víztorony Pódium programjai is óráról órára folyamatosan nagy tömegeket vonzottak. Míg az elsőben a svájci lemezlovas DJ Antoine-é volt a főszerep, a másodikban Kiss Ádám és a Parno Graszt járt élen. A Nagyszínpad melletti Gasztrofaluban pedig nemcsak a fesztiválozók pihentek meg, hanem a fellépő zenészek is. 

A fesztivál zárónapjának leginkább várt programja a Tankcsapda koncertje lesz. Az idén 25 éves rockzenekar már nagyon készül az esti ünneplésre. "Debreceni zenekarként a Campus Fesztiválon játszani izgalmas kihívás, ami motivál minket, kellő komolysággal készülünk a bulira a koncertműsort és a látványt illetően is" - nyilatkozták az együttes tagjai.

A fesztivál szerdán 14 órakor nyitotta meg kapuit, a négy nap alatt körülbelül négyszáz programmal készültek a szervezők. A Campus Fesztivál utolsó napján valamennyi helyszín kiemelt programokkal várja a fesztiválozókat. A Nagyszínpadon nyit a debreceni PG Csoport, majd Rúzsa Magdi és a Kowalsky meg a Vega színesíti a palettát.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu