Rejtélyes cég élhetett vissza az ELTE nevével: a HÖK érintettségét is vizsgálják

Tábort ígértek 8-12 éves gyerekeknek, ám nem lett belőle semmi. Munkát ígértek egyetemistáknak, ám az sem jött össze. A befizetett pénzt azonban máig nem látták viszont az érintettek. Az ELTE a HÖK esetleges érintettségét is vizsgálja.

  • Eduline
elteonline.hu

Egy rejtélyes cég Csillebércen és Sopronban ígért táborozást, a befizetők azonban most futhatnak a pénzük után – írja az Origo.

A cég sorra mondta le a táborokat, de a jelentkezők pénzét nem utalta vissza. Az SDM Global Enterprises Ltd. 35 500 forintot kért a táborozni vágyó 8-12 éves gyerekek szüleitől.

A portál szerint a cég ráadásul az ELTE nevével is visszaélt. Az egyetem diákjai között toboroztak munkaerőt a táborokba, egy Stephen D. Miltonként bemutatkozó férfi pedig a lágymányosi campuson tartott előadása után 8 ezer forintos regisztrációs díjat kért a jelentkezőktől. Ezt a pénzt sem fizette vissza a cég, miután lemondta a táborokat.

 

A cég képviselője a portálnak azt mondta, szó sincs visszaélésről, a projekt egyszerűen megbukott, és mindenkit kártalanítani fognak.

Az Origo utánament a rejtélyes cégnek, amiről kiderült, magyarok alapították Nagy-Britanniában, ám eddig kimutatható tevékenysége nem volt. Az ELTE a portállal közölte, vizsgálják az esetet, beleértve a HÖK esetleges érintettségét is. A munkát ugyanis a hallgatói önkormányzat egyik képviselője ajánlotta ki az egyetemistáknak.

 

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.