Brit diákok ezrei járhatnak rosszul?

David Willets felsőoktatásért felelős brit miniszter szerint a Munkáspárt által javasolt felsőoktatási reformok...

  • Eduline

David Willets felsőoktatásért felelős brit miniszter szerint a Munkáspárt által javasolt felsőoktatási reformok következtében drámaian csökkenne a rászoruló hallgatók pénzügyi támogatása. Ed Miliband munkáspárti képviselő bejelentette, ha ők nyerik meg a legközelebbi választásokat, a tervezett 9000 font helyett 6000 fontra csökkentik a maximálisan kiszabható tandíjat – a jelenlegi kormány szerint így azonban ellehetetlenülne a felsőoktatás finanszírozása, és nem maradna elég pénz szociális ösztöndíjakra – számolt be a The Telegraph.

David Willets szerint 350 millió fonttal, azaz körülbelül 100 milliárd forinttal kevesebb jutna a rászoruló diákok tanulmányainak támogatására, ha lecsökkentenék a tandíjakat. Ráadásul egy nemzeti ösztöndíjprogramnak is vége szakadna, amely fejenként 3000 font, vagyis majdnem egymillió forintos plusz bevételt jelentett évente a jól teljesítő hallgatóknak.

A brit egyetemek maguk dönthettek arról, hogy elkérik-e a diákoktól a legmagasabb, 9000 fontos tandíjat, vagy egy alacsonyabb összeget határoznak meg. A legtöbb intézmény már bejelentette, hogy a maximálisan kiszabható tandíj körüli összeget kell majd fizetnie a hallgatóknak szeptembertől. Különleges kedvezményekkel csábítanák egyetemre a hallgatókat a brit felsőoktatási intézmények – összefoglalónkat itt olvashatod.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.