Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Újabb intézkedéseket tett az önálló romániai magyar tannyelvű állami egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai...

Újabb intézkedéseket tett az önálló romániai magyar tannyelvű állami egyetem visszaállításáért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) abban a plagizálási ügyben, amelyben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetői érintettek.
Hantz Péter Bázelben kutató biofizikus, a BKB alelnöke hétfőn online sajtótájékoztatón közölte: a plagizálás teljes dokumentációját elküldte Bukarestbe az oktatási miniszternek és az illetékes szakhatóságnak. Azt is hozzátette, az elkövetkező napokban a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete ügyészségi feljelentést tesz az érintett oktatók ellen, és az Európai Parlament peticiós bizottságához is benyújtják az iratcsomót.
A BKB azzal vádolja az egyetem egyes vezetőit, hogy plágium révén próbálták növelni tudományos közleményeik listáját. Állítása szerint az egyetem rektora, Constantin Copotoiu, tudományos rektorhelyettese, Klara Brinzaniuc, valamint az általános orvosi kar dékánja, Leonard Azamfirei vezetésével olyan orvosi szakcikkeket írtak és közöltek az egyetem angol nyelvű szakfolyóiratában, az Acta Medica Marisiensisben, amelyek döntő része külföldi folyóiratokban megjelent munkák másolata. A BKB megkereste az eredeti cikkek holland és angol szerzőit, akik megerősítették a plágium tényét, és tiltakoztak a marosvásárhelyi gyakorlat ellen.
Hantz Péter elmondta, a szerzők őt kérték fel, hogy járjon el a román hatóságoknál a plagizálás ügyében, ők maguk pedig országaik tudományos akadémiáján keresztül próbálnak fellépni a marosvásárhelyi gyakorlat ellen.
Hantz Péter elmondta, azt reméli, fellépésüknek egyaránt lesznek jogi és erkölcsi következményei. A jogiak területén a szerzői jogok védelméről szóló törvényt idézte, mely alapján tetemes pénzbírság, de akár börtönbüntetés is kiróható a plágium elkövetőire. Annak a reményének is hangot adott, hogy a múlt héten beiktatott új román oktatásügyi miniszter eltávolítja a marosvásárhelyi egyetem vezetőségéből a plágiumváddal illetett vezetőket.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen február 22-én tartanak rektorválasztást. A tisztségre a plágiumváddal illetett Klara Brinzaniuc és Leonard Azamfirei is pályázik. Constantin Copotoiu jelenlegi rektort az egyetemi szenátus elnöki tisztségére jelölték. Az egyetem magyarul tanító tanárai és magyarul tanuló diákjai bojkottálták a választási folyamatot.
Távolmaradásukkal az ellen tiltakoztak, hogy a szenátus leszavazta az egyetem magyar tagozatának a létrehozását. A magyar tagozat ügyében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikai lépéseket is tett. A tagozat létrehozása volt az egyik feltétele annak, hogy részt vegyenek Mihai Razvan Ungureanu múlt héten beiktatott kormányában.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).