Pénteken utaznátok haza? Pótlóbuszokra kell számítani

Pénteken is pótlóbuszok közlekednek majd egy szakaszon a vonatok helyett.

  • Eduline
Shutterstock

A székesfehérvári állomás vágányhálózatán végzett felújítások miatt jelentősen csökken a csomópont kapacitása, ezért május 11-én nulla órától 13-án 11 óráig változik a menetrend a Fejér megye székhelyét érintő vasútvonalakon – írja közleményében a MÁV.

Ez azt jelenti, hogy Gárdony és Székesfehérvár között pótlóbuszra kell szállni, illetve a dél-balatoni vonal átépítése miatt a 30-as vonali gyors-, sebes- és InterCity vonatok helyett is autóbuszok közlekednek Gárdony és Balatonszemes között.

Hogy ne érjen titeket meglepetés a hazaúton, keressétek fel a MÁV oldalát!

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.