Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Szerda este a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara kereste meg az Emberi Erőforrások Minisztériumát (Emmi) azzal a kéréssel, hogy a kar kerüljön át az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez - mondta Palkovics László oktatási államtitkár az ATV-nek.

Az Index kedden írta meg: a Műegyetemtől az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez kerülhet át a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. A portál szerint ha nem is az egész kar, de egy nagyobb, "jövedelmezőbb" - jelentsen ez bármit - része mindenképp az ELTE-hez kerül.
Az Index műegyetemi forrásai elmondták, még csak egyeztetnek az átalakításról, de az ötlet ez Emberi Erőforrások Minisztériumától ered.
Palkovics László oktatásért felelős államtitkár csütörtökön az ATV-nek azt mondta: szerda este a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi kara kereste meg az Emmit azzal a kéréssel, hogy a kar kerüljön át az ELTE-hez.
Az oktatási államtitkár szerint a minisztériumnak meg kell győződnie arról, hogy a kar az ELTE részeként hatékonyabban működne, a kiválás pedig nem okozna károkat a Műegyetemnek. Utóbbi kétséges, ahogy azt korábban megírtuk, a GTK a második legtöbb bevételt hozó BME-kar.Felfüggesztették a BME GTK dékánját az átszervezés hírére
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.